Reiki iskolánkban a tanítás
Mikao Usui mester útmutatása alapján és az Usui Reiki Ryoho Gakkai által elérhetővé tett információk alapján történik. Az Első Tanítás, a Reiki I. vagy ahogy mi nevezzük: Shóden tanítás mindenkié, aki részt vesz Reiki beavatáson. Ezt a beavatást az Usui Szellemi Iskola már Magyarország minden régiójában elérhetővé tette. A mi iskolánban az alapokat is, az első avatást is csak az Usui által adott szigorú követelményeknek megfelelő asszisztens tanár vagy tanító adhatja meg. Iskolánkban alap, hogy a tanítvány a fontos, nem a tanító. A hangsúly a gyakorláson, a közös gyakorláson, meditáción és a személyes tapasztaláson van. A hangulatra jellemző, hogy közösségeinkben akik befejezték az első két szint tanulását, visszajárnak ujra együtt gyakorolni az uj tagjainkkal, és nagyon jó a hangulat is mindig. Tanítóink a praxissal ismertetik meg a tanítványt, a gyakorlót, aki maga szerez tapasztalatokat. Világképe így alakul, változik. Fontos a saját tapasztalatok szerzése - nem a tanító egyéni tapasztalatainak átadása. Tanítóink a tapasztalatszerzés fontosságát hangsúlyozzák és ehhez természetesen biztosítják a rendszeres gyakorlási lehetőségeket. Akik az Első Tanítás után további tapasztalatokat szeretnének szerezni, folytatni tanulmányaikat, a helyi városokban tartott közös gyakorlásokon tehetik meg, ahol több új praxiselemet tanítanak tanítóink folyamatosan. Valamint vannak gyakorló táboraink is. Akik elsajátították az Usui Reiki Ryoho közösségi foglalkozásain a következő gyakorlatokat és tehetségesek a gyógyítás művészetében, azok a tanítókkal további közös gyakorlásokon vehetnek részt, ahol már speciális kezelési elemeket gyakorolnak. Részt vehetnek gyógyító napokon a mesterek, tanítók vezetésével. Aki még tovább szeretne lépni, és a mesterek is alkalmasnak ítélik rá, Okuden tanítást is kaphat, ahol a legnehezebb praxislemeket tanulja és megkapja pont időben a II. felavatást a Reiki rendszerében. Ezt csak olyan tanítók adhatják meg nálunk, akik pontosan képesek megítélni, a tanítvány hol tart a fejlődésben. Aki minden praxiselemet sikerrel alkalmaz a gyakorlatban, megkapja a Shinpiden oklevelet, önállóan kezelhet betegeket és részesül az utolsó, III. fealvatásban, amit ember közvetíthet - és ezzel az út nem ért véget. Gyógyítóként dolgozik tovább, segítve embertársait. Aki alkalmas rá, a Reiki alapjainak tanítását is egy idő után megkezdheti. Ők a tanító asszisztensek, akik a praxis alapjait oktatják az országban. Tanítóink mögött sok tanítási, és főleg betegkezelési tapasztalat áll, a mesteri avatást és az okuden felavatást ők adhatják meg. |
Tradicionális Reiki Iskolánkról