Címlap Usui Reiki Ryoho Gakkai

Az Usui Reiki Ryoho Gakkai

szervezetet személyesen Mikao Usui alapította meg, 1922.-ben, miután a Kurama hegyen megkapta meditációs elvonulása alatt a Gyógyítás Adományát, képességét, amit tovább adott tanítáványainak egy speciális szellemi gyakorlat, beavatás keretében.  Élete hátralévő éveiben körülbelül 2000 embert avatott be a Reikibe, és 22 Shihan, azaz Reiki Tanítója lett a  szervezetnek 1926.-ban bekövetkezett haláláig. Usui nem kímélte saját egészségét, 62 éves korától kezdve haláláig gyógyította  a betegeket, hosszú, fárasztó utazásokat tett egész Japánban.

Halála után ez a szervezet őrizte meg tanítást és folytatta és folytatja Usui munkáját - ők az eredeti rendszer örzői, ismerik Usui minden útmutatását és be is tartják. Központunk kifejezetten az Usui Reiki Ryoho rendszer tanításával, elterjesztésével foglalkozik.

Bár a nyugat elzárkózással vádolja őket, ez nem teljesen igaz - az elzárkózás már következmény. Magam természetesnek tartom, hogy ami nyugaton a Reikiből lett - nem igazán nyeri meg az eredeti rendszer tanítóinak tetszését. Évtizedeken át barátsággal fogadták  a nyugati mestereket, megmutatták nekik a rendszer részeit - de ezek az emberek azonnal üzletet akartak belőle csinálni vagy hírnévre szert tenni. A Gakkai pontosan tudja, hogy a nyugati embereket nagyon sokszor ilyen egyéni szándékok mozgatják - tapasztalhatták, nyugaton  a Reiki Mester szint - eléggé hmm... felhigult mára. Valamint a Reiki népszerűségét kihasználva spirituálisan járatlan emberek magukat Reiki Nagymesternek kikiáltva, saját módszereiket is reiki néven kezdték terjeszteni a világban.

Mindezek következtében ma már valóban nagyon nehéz lehet kapcsolatba lépni e szervezettel. Nagyon megválogatják, kinek adják át, amit őriznek. És ez így helyes.